Túl sok dolog van, amik között nem tudsz választani?
Nem tudod, mi alapján válassz?
Kevés időd van?

Akár alkalmazott vagy, akár vállalkozó, bármi is a munkád, sőt akkor is, ha nem dolgozol, döntéseket kell hoznod nap mint nap. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy el kell döntened, mivel töltöd az idődet. Na most, ha neked mindegy, hogy mivel töltöd az idődet, akkor ne olvass tovább. Ha nem mindegy, akkor talán neked is sokat segít, amiről Derek Sivers ír, ez pedig a következő:

,,Ha valamire nem azt mondom, hogy 'NANÁ!', akkor azt mondom, 'Nem'. Amikor arról kell döntenem, hogy elkötelezem-e magam valami mellett, és nem érzem azt, hogy 'Wow! Az fantasztikus lenne! Mindenképpen! Naná!', akkor a válaszom, 'Nem'.

Amikor a legtöbb dologra nemet mondasz, teret hagysz az életedben annak, hogy olyan új dolgokba vesd bele magad, amik kiváltják belőled a 'NANÁ!' - érzést." (Derek a HELL YEAH kifejezést használja, tőlem ez a fordítás tellett, de ez a kifejezés valójában ennél erősebb, valahogy úgy lehetne fordítani, hogy 'MÁR HOGY A FENÉBE NE!')

,,Mindannyian elfoglaltak vagyunk. Eddig túl sokat vállaltunk. Az a kiút, hogy kevesebb 'Igen'-t mondunk."

Ezután példákat hoz fel a saját életéből. Az egyiknél például egy új alkalmazottat keresett, de egyik jelentkezőre sem tudott egy lelkes 'NANÁ!'-t mondani, csak szimpla 'Igen'-t, ezért új toborzási módszerrel próbálkozott, és végül megtalálta a megfelelő embert, akivel azóta is imád együtt dolgozni.

Egy másik példában arról ír, hogy el kellett volna mennie három zenei konferenciára, de egyik sem lelkesítette fel annyira, ezért végül mindhármat lemondta, amivel 12 szabad napja lett, aminek nagyon örült.

Gondolkozz el egy pillanatra, hátha találsz te is ilyen példát: Mikor volt utoljára olyan, hogy nem tudtál mellszélességgel dönteni valami mellett, hallgattál erre az érzésre, és inkább nemet mondtál, és valami olyat csináltál helyette, amit igazán akartál?

Lehet, hogy mélyre kell ásni az emlékeid között, de ha nem jut eszedbe ilyen, talán még inkább itt az ideje elgondolkozni azon, hogy mire is mondasz igent legközelebb, és amikor ezt megteszed, mennyire figyelsz majd oda arra, hogy hogyan érzel valójában a dologgal kapcsolatban.

Vannak persze ellenpéldák (mert persze, hogy kapásból ez jut eszembe:)). Például a párom tavaly nyár elején egy kalandparkba készült a céges ismerőseivel, és mondta, hogy menjek velük. Már többször találkozott velük munkán kívül, és hívott engem is. Az első ilyen alkalmat kihagytam, amikor is egy folyóparti grillpartiról maradtam le, mert féltem új embereket megismerni. Ez persze hülyeség, mert úgy lesz valakiből ismerős, hogy először megismerem, de akkortájt nehezen küzdöttem le ezt a félelmemet, és emiatt nem mentem el. Épp készültem lemondani a kalandparkot az indulás előtt hasonló okból, de végül - ki tudja miért - nem tettem.

Ennek köszönhetően megismertem egy nagyon jó társaságot, akikkel az első perctől kezdve megtaláltuk egymással a hangot, ráadásul ekkor voltam először kalandparkban, ami nagyon belopta magát a szívembe, szerintem fantasztikus módja a határaink feszegetésének, nálam legalábbis. Szóval a tanulság, vagyis amivel Derek elgondolását kiegészíteném az az, hogy a félelmet érdemes kiszűrni az egész folyamatból, és ha csak emiatt gyengül a 'NANÁ!' szimpla 'Igen'-re, akkor újragondolni a dolgot.

Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy nagyon tetszene valami, de a félelem tart vissza tőle, feltehetjük magunknak azt a Scott Dinsmore által rengeteget hangoztatott kérdést a helyzetre vonatkozóan, hogy Mit tennél, ha a körülötted lévő emberek egyszerűen nem engednék, hogy a dolgaid ne sikerüljenek? Tehát ha mindenki támogatna, és nem hagynák, hogy bármibe is belebukj, akármilyen szempontból. Képzeld el, hogy még ez esetben is csak egy határozatlan 'Igen' e a válasz, vagy már egy 'MÁR HOGY A FRANCBA NE?!'.

Derek Sivers egy személyiség-fejlesztő könyv gyakorlatáról is ír: ,,...gondolj az életed különböző területeire (karrier, kapcsolatok, egészség, stb.) és pontozd őket egy 1-10-ig terjedő skálán aszerint, hogy mennyire vagy velük elégedett.

Az ezután következő lépés az, ami igazán lenyűgöző: ezután a könyv azt javasolja, hogy menj végig azokon a területeken, ahol 5,6,7, vagy 8 pontot adtál, és írd át 1-re! Soha sem kellene, hogy az ' annyira nem rossz'- szal megelégedjünk - ehelyett nézzünk szembe azzal, hogy mit is akarunk igazából.

Más szavakkal: Elég az 'Igen'-ekből. Vagy 'NANÁ!!' vagy akkor inkább 'Nem'."

Te mikor mondtál utoljára 'Nem'-et valamire, mert nem érezted, hogy 'NANÁ!', amit végül egyáltalán nem bántál meg? Mik azok a dolgok, amikre 'Igen'-t mondasz, pedig nem lelkesedsz igazán értük, és miért? Oszd meg velünk a kommentekben!

Hunor Dóra

Egy angol blogot olvastam épp a szombat délutáni ejtőzés közben, ami a kudarchoz való hozzáállásról szól, illetve ezzel kapcsolatosan arról, hogy mi tesz valakit sikeressé. A blog írója énekoktatással foglalkozik, mindezt DVD-n megrendelhető, vagy online letölthető oktatóvideókon keresztül teszi. A szóban forgó posztot két üzenettel nyitja. Az elsőt egy nő írta a videók megrendelésével, és az oldalra történő regisztrációval kapcsolatban:
,,Megrendeltem a videókat, az oldalra legalább 20-szor próbáltam belépni, de nem sikerült, nem működik. Feladom. Kérem vissza a pénzem."

A második üzenet egy 64 éves férfitől származik, aki azóta nem énekelt, hogy az iskolai kórusban azt mondták neki, hogy maradjon inkább csendben. Érthető persze a frusztráció az első esetben, amikor nem működtek úgy a dolgok, ahogyan várta, de egy egész csapat állt volna a nő rendelkezésére, akik a videók eladását intézik, és akik technikai kérdésekben segíteni tudtak volna, ha jelezte volna nekik a problémát, amit viszont nem tett meg.

A második üzenet küldője egy meglepően gyakori okból adta fel: azért, mert valaki mondott neki valamit. Gyermekként persze érzékenyebbek vagyunk arra, amit mások mondanak, de a közös mindkét esetben az, hogy feladták. Az, hogy emberként hajlamosak vagyunk arra, hogy feladjuk nem meglepő, ha a fejünkben élő gátló hiedelmeinkre gondolunk. Lehet, hogy van egy elképzelésünk arról, hogy mennyi ideig érdemes valamivel próbálkozni, vagy egyszerűen csak rosszul tűrjük a kudarcot. De miért is? Mi is a kudarc?

,,A kudarc rossz dolog" (?)

Sokan gondolják úgy, hogy a kudarc rossz dolog. Nemrég még én is közéjük tartoztam, és néha még előfordul, hogy megfeledkezem arról, hogy ez egyáltalán nem igaz. Számomra legalábbis semmiképpen. Ha sikeres szeretnél lenni, javaslom, hogy kezdd el fontolgatni, hogy másképp tekintesz a kudarcra és a hibázásra. (Vannak persze kívülről sikeresnek tűnő emberek, akik rettegnek a kudarctól és a hibák elkövetésétől, de vajon ők a sikerüket mennyire tudják élvezni?).

Az önbeteljesítő jóslat lényege, hogy azt kapod, amit vársz, aztán pedig mutogatod a bizonyítékot a meggyőződéseidre, hogy hát te nem megmondtad? Ez igaz a kudarcra is. Valójában a kudarc önmagában se nem jó, se nem rossz, egyszerűen csak van. Attól lesz valamilyen, amilyen értelmezést te adsz neki. Ha azt gondolod, hogy a kudarc jó, mert közelebb kerülhetsz általa egy helyzet megoldásához, akkor valószínűleg igyekszel majd minél többet tanulni belőle, és ahelyett, hogy elkeserítene, arra ösztönöz, hogy más oldalról közelítsd meg a dolgot. Ha azonban azt gondolod a kudarcról, hogy rossz, vajon mennyi az esély arra, hogy újra nekiállsz egy már sokszor kudarcba fulladt dolognak?

Thomas Edison, a villanykörte feltalálójának példáját talán te is ismered (és most tekintsünk el a Nikola Teslával való versengésétől, és az ehhez kapcsolódó dolgoktól, és vizsgáljuk meg kizárólag Edison kitartását). Edison már valahol a 3000. kísérletnél tarthatott, amivel még szintén nem sikerült világításra bírnia a villanykörtét, amikor megkérdezték tőle, hogy nem unja-e még a próbálkozást, hiszen már megint belebukott. Unta, vagy sem, a válasza valahogy így hangzott: ,,Nem buktam el 3000-szer.  Sikeresen kizártam az anyagok kombinációinak 3000 módját, ami nem működik. Nagyon sokan azért buknak el, mert nem jönnek rá, milyen közel is voltak a sikerhez."

A barátom pont a minap tett egy ehhez kapcsolódó megjegyzést, amikor az új területek felfedezéséről, és a próbálkozás fontosságáról beszélgettünk a munka esetében. Azt mondta, hogy az informatikában rengeteg új, ismeretlen terület van, és valójában az lesz jó a munkájában, aki a létező összes (vagy legalábbis) minél több hibát elköveti, és tanul az adott területen ezekkel kapcsolatban tapasztalt reakciókból.  És ez csak egy olyan terület, ahol a hibázás szinte kívánatos.

Mindig csodáltam, amikor valamit programozott, ami nem akart működni, már órák óta csinálta, és már lehet, hogy két órával azelőtt úgy tűnt, mintha mindent átnézett volna, valami mégsem akart működni, de újabb és újabb módokon próbálta megoldani, egészen addig, ameddig sikerült. És úgy tűnik, hogy mindig vannak újabb, és újabb módok. Edison tevékenysége is erről tanúskodik.

Az ő motivációja a villanykörte esetén persze kivételesen erős volt, lévén, hogy állítólag félt a sötétben, emellett pedig munkamániás is volt, ami elég jó kombináció a villanykörte működőképessé tételéhez. Egy pillanatra még térjünk vissza a sikerrel kapcsolatos felfogásához, és egy olyan meglepő mondatához, amit gyakran hangoztatott: ,,Mindig is féltem azoktól a dolgoktól, amik már elsőre működtek."

Tehát nem elég, hogy 3000 sikertelen próbálkozást egyáltalán nem könyvelt el kudarcnak, még talán örült is neki, ha elsőre valami nem működött. Fel is találta a villanykörtét, meg még 1092 más dolgot. (Illetve nem mindet ő, de sikeresen a saját nevéhez kötötte ezeket a dolgokat, azt is mondhatnánk, hogy továbbfejlesztett, vagy lenyúlt egy párat).

De most lépjünk túl a személyével kapcsolatos dolgokon, és szűrjük ki azt, amit az ő életéből tanulságként a magunk számára levonhatunk a sikerrel kapcsolatban. Ez pedig a próbálkozás. Valójában addig nincs bukás, nincs kudarc, ameddig fel nem adjuk. Lehet, hogy vannak sikertelen próbálkozások, de a siker mindaddig lehetséges, ameddig nem modtunk le róla. Egy világbajnoki döntőn a sorozatos sikertelen próbálkozás, és nagy nyomás ellenére sem mondhatják azt a versenyzők, hogy feladják a vége előtt 10-30-45 vagy akárhány perccel, hiszen hányszor előfordult már olyan, hogy egy vesztesnek tűnő végül mégis nyert.

Nemrég otthon voltam, és bár nekünk a párommal nincs tévénk (mert számunkra értelmetlen), ilyenkor álatlában félreteszem a tv-vel kapcsolatos hozzáállásom, és leüök a családdal nézni valamilyen ,,jópofa" (általában IQ-csökkentő) műsort. Ez a legutóbbi alkalommal sem volt másképp. Egy nyugdíjas nő az Egy perc, és nyersz nevű ügyességi játékban valami nagyon inspiráló dolgot mutatott, amit a játék elején egyáltalán nem néztem ki belőle.

Ebben a játékban egy perc alatt kell valamilyen fura ügyességi feladatot teljesíteni - például 3, nem egyformán megtöltött, vízzel teli pohár tetejéről átfújni a szemközti pohárba egy pingponglabdát, viszont a feladatok egy része nem ritkán fizikai erőt és állóképességet is követel - , és őszintén szólva nem gondoltam, hogy a 3. feladatnál is tovább fog jutni, vagy hogy egyáltalán addig eljut.

Ezek álatlában olyan feladatok, amiket többször kell megcsinálni, mint a példában, háromszor.Eközben kiabál a közönség, a játékos hozzátartozói magukon kívül vannak (és nem félnek ezt nekünk, nézőknek sem megmutatni), és minden figyelem a játékosra irányul. A nyugdíjas nő azonban nem esett ki a 3. feladatnál, hanem az átlagnál jóval tovább jutott, és egy egészen kellemes összeggel szállt ki végül a 6. feladat sikeres teljesítése után a játékból.

A 6 feladatból legalább három az utolsó másodpercekben sikerült neki sokszor úgy, hogy az egy perc nagy része már lement, tele hiábavaló próbálkozással, de egyszer sem láttam, hogy feladta volna egy pillanatra sem. Rendületlenül próbálkozott akkor is, mikor a többség valószínűleg már feladta volna, mert már szinte lehetetlennek tűnt, hogy teljesítse abban a hátralévő, nagyon rövid időben. És mégis sikerült neki. Talán Edisonnak tényleg igaza van abban, hogy sokszor közelebb vagyunk a sikerhez, mint gondolnánk, még akkor is, ha éppen egyáltalán nem úgy tűnik.

Scott Dinsmore külön részt írt a Nem szó szerepéről a siker és a kudarc tekintetében, vagyis a visszautasításról. (Ebookját hamarosan ingyen letöltheted a honlapon az Inspiráló anyagok menüpont alatt magyarra fordítva, ha tudsz angolul, akkor pedig itt már fenn van.) Úgy tűnik, a sikeres emberek a kudarcot a tanulási folyamat részének tekintik, és a sikertelen próbálkozásoknak, vagy a visszautasításnak szinte már örülnek is, mert ez azt jelenti, hogy közelebb kerültek általa a megoldáshoz. Edison legalábbis így tekintett a 3000 sikertelen módra. Ezekről legalább már tudta, hogy nem működnek, így ezeket kizárhatta.

A kudarc csak akkor rossz, és az erőfeszítésed csak akkor hiábavaló, ha nem tanulsz belőle. Eljött az idő, hogy Te is másként tekints rá. Ha még mindig nehezen megy, és tudsz angolul, javaslom, nézd meg Morty Lefkoe Mistakes and failure are bad című ingyenes videóját. Segít, hogy másképp tekints a hibákra és a kudarcra. mire végig nézed, megváltozik a véleményed, nekem legalábbis megváltozott.

Hogyan lesz a kudarcból siker?

Per Bristow, a cikk elején említett blogbejegyzés szerzője a következőképpen folytatja a 20-szor próbálkozó online vásároló és a 64 éves, rossz iskolai tapasztalata óta nem éneklővel kapcsolatos gondolatait:

,,Van, aki azt mondja ,,én rendelek online", van aki azt, hogy ,,de hát mások leszúrtak emiatt már". Mások azt mondják ,,nincs hozzá tehetségem", mielőtt nekiálltak volna legalább megpróbálni.  Sok esetben a félelmek és gátló hiedelmek még csak nem is múltban történt negatív tapasztalatokból származnak, csak valamin, amit mondtak nekik. És akkor mi van, ha így volt? Ez most akkor meg fog téged állítani abban, hogy megtapasztald a jó dolgokat az életben? Ha egy rossz filmet megnézel, akkor egy jót már nem is nézhetsz meg? És akkor mi van, ha korábban már megaláztak? Isten hozott a klubban. Ez tényleg megállít téged abban, hogy megtapasztald az örömöt és a szeretetet az életedben?

Ezek után talán te is rájössz, hogy a siker NEM jön úgy, ha mindig ugyanazt az egy dolgot teszed újra és újra. A sikeres emberek alkalmazkodnak. Megpróbálni belépni egy weboldalra 20-szor ugyanúgy segítségkérés, vagy új módszerek kipróbálása nélkül tulajdonképpen elég valószínű, hogy sikertelenséghez vezet." Tehát meg kell tanulni alkalmazkodni a körülményekhez, és ha az egyik próbálkozás nem vezet sikerre, akkor másik módot keresni, ahogy Edison, vagy az Egy perc, és nyersz játkosa sem mondta azt, hogy ,,hmm, elsőre nem működött, nem lehet megcsinálni". Az alkalmazkodás természetesen nem azt jelenti itt, hogy feladjuk önmagunkat, vagy az eredeti célunkat, épp ellenkezőleg. Egyszerűen csak új utakat keresünk a megvalósításhoz.

Téged milyen rossz tapasztalat tartott már vissza a sikertől és mit teszel azért, hogy sikeres lehess az adott dologban? Hány próbálkozás után adsz fel valamit? Milyen olyan személyes történeted van, amiben a kudarcot végül sikerré változtattad? Mit gondolsz a sikerről, és mit a kudarcról?  Oszd meg velünk a kommentekben!

Hunor Dóra

Szinte a csapból is az folyik, hogy a marketing szakemberek hogyan próbálnak meg hatni ránk, hogy újra és újra megvegyük megbízóik termékeit és szolgáltatásait. Rengeteg eszköz áll rendelkezésükre, de vajon milyen hatása van az egyik legalapvetőbb minket érő vizuális információnak, a színnek? Az alábbi infografikából kiderül! Angol nyelvű tartalom.

Google: funny honey bees facebook cover kulcsszóval találod meg

Ezt használjuk most mi is saját Facebook oldalunkon.

Google: funny text quote facebook 14 kulcsszóval találod meg.

Google: coffe smokes facebook cover kulcsszóval találod meg.

Google: dead fruit facebook cover kulcsszóval találod meg.

Google: funny computer buttons facebook cover kulcsszóval találod meg.

Újév elérkeztével sokan tesznek újévi fogadalmat. Sajnos ezekenek a nagy része hamar feledésbe merül, de természetesen aki tesz a céljaiért az jó eséllyel el is éri azokat. De lássuk mi a 10 leggyakoribb újévi fogadalom a nyugati világban!

1. Több időt töltök a családdal és barátokkal!

2. Többet mozogni, rendszeresen konditerembe járni!

3. Le fogok fogyni!

4. Abbahagyom a dohányzást!

5. Kevesebbet stresszelek és többet fogok "élni", élvezni az életet!

6. Abbahagyom az ivást, legalábbis kevesebbet iszom!

7. Letudom az adósságaimat!

8. Megtanulok valami újat, például egy nyelvet!

9. Segíteni fogok másoknak, legyen az házépítés vagy bármi más!

10. Rendet teszek magam körül és rendezettebben fogok élni!

Te mit fogadtál meg és hogy haladsz? Kommentben várjuk a tapasztalatokat!

A testbeszédünknek nagyobb jelentősége van mint sokszor hinnénk, rengeteg információt közvetít a környezetünknek, ez a nonverbális kommunikáció egyik legfontosabb csatornája. A Humánia Pszichoblog készített pár hónapja egy egyszerű ám igényes és a legfontosabbakat tömören összefoglaló infografikát.

Az alábbi, angol nyelvű videóban egy kreatív és látványos grafikus animáció segítségével kerül bemtuatásra, hogy mi is a többek között egy magyar kutató, Csíkszentmihályi Mihály nevével fémjelzett pozitív pszichológia. Az alapgondolat, az elhelyezés a pszichológia ágain belül és a legfontosabb eszközei. Érdekes és hasznos rövid összefoglaló, érdemes megnézni!

Vajon a saját szemünknek hiszünk inkább vagy a másoktól kapott jelzéseknek? Mi befolyásolja jobban az embert, az érzekei által adott információ vagy a más emberektől kapott információ? Létezik az, hogy néha a saját szemünknek sem hiszünk ha másoktól azzal ellenkező behatás ér minket? Az alábbi videóban fiatalok feszítenek ki egy "kötelet" nyilvános helyeken, érdemes végignézni. Kommentekben várjuk a véleményeket.

A karácsony a legnagyobb társadalmi méretű ünnepkör, kiemelkedik a családi rituálék közül is, ugyanakkor nem sok írás, szakirodalom érhető el a témában. Itthon Elblinger és Bernáth végeztek jelenségfeltáró kutatást a karácsony családi életben elfoglalt helyével kapcsolatban. Megerősítették a karácsony jelentőségét családszerkezettől, iskolázottságtól és vallásosságtól függetlenül. Korábban a Vigilia című keresztény szellemű folyóiratban olvashattuk Kézdi, Elblinger más írásait. Én is ezekből merítek.

Az ünneplés képessége és szükséglete több dologhoz kötött, például ahhoz, hogy saját végességünk tudatával létezzünk, és a véges létezésünkre tárgyként tudjunk nézni. Elblinger idézi Hernádi Miklóst: „az idő elfogyása azonban csak az egyéni életút szempontjából értelmes (és fájdalmas) elgondolás. Csak az egyének ideje fogyhat el, a közösség, a társadalom idejének soha nincs vége. Az ünnepek úgy erősitík meg az egyént egzisztenciájában, hogy sorsát az időtlenség (a kipusztíthatatlan közösség) távlatába helyezik.” Valami mégis csak örök?!

Mi is a karácsony? Benne van a pogány hiedelemvilágnak a téli napfordulóval kapcsolatos foszlánya, a keresztény ünnep vallási töredéke, családi és fogyasztói ünnep. Tehát a karácsony jelentése, szimbólumrendszere egyáltalán nem egységes. Világi és szakrális elemek vegyülnek egymással.

Minden kulturális ünnep magában hordozza az adott kultúra ellentmondásait és feszültséggócait. Kézdi szerint az ünnep az identitást* teszi próbára. Az identitás – zavarban lévő ember az ünnepek alatt ráébredhet elidegenültségére, lélektani krízisbe sodródhat. Tipikus jelenség lehet a karácsonytól való félelem. A szülői, gyermeki, férfi – női szerepek zavarai, az ebből eredő szorongás, a személyek közti kommunikációs nehézségek és hibák okozzák a félelmet az együttléttől. A másik ilyen a magánytól való félelem. Ekkor az ünnep a hiányok és veszteségek szimbólumává válik. A megoldási kísérletek változatosak, például: kompenzáció fogyasztással, ajándékozással; az ünnep elhanyagolása, tagadása; aztán a barátokkal, ismerősökkel töltött ünnep semlegesítheti a veszélyes családi intim helyzeteket. A karácsonyi zavar a család intézményének válságjeleként is értelmezhető.

A karácsony a születés és anya történeteket is előhívja. Ezek lehetnek pozitív élmények, mint a várakozás, a találkozás és negatívak is, mint a veszteség, bánat. Egyszerre lehet boldog és szomorú, őszinte és cinikus. Úgy tűnik a karácsony lélektanilag ambivalens.

Karácsony a béke ünnepe?  Sokak szerint a legfontosabb értékünk a családi harmónia. A karácsony sokszor mégsem ezt üzeni. Ha karácsonykor nem demonstráljuk a vásárlóerőnket, akkor kockáztatjuk, hogy a társadalmi „alacsonyabb rendűségünket” ismerjük el mások előtt. Presztizsből  vásárolunk. A nem hétköznapi termékek ünnepi felhalmozása nem más, mint egy vágyott identitás felvétele. Ebben a cselekedetben az ajándékok és fogyasztási cikkek egyfajta „identitás- protézisként”, a társadalmi ranglétrán felfelé irányuló én – kiterjesztés eszközévé válnak.

Másik üzenet a „jobbá válás – újjá születés, a méltóságos – alázatos élet”, de a másik oldalon ott a „nyertesek vagy lúzerek vagyunk-e” értékrendszere is. Az üzenetek fő törésvonalai, a megkettőzöttség állapota a vallási jelentések és a fogyasztói életmód egymásnak feszülése mentén alakulnak ki.

Viszont a kulturális identitás megőrzésében fontos szerepet játszik a kontraszt- állítás technikája. Következésképp: a külső személytelen világ, presztizs- fogyasztásban versengő működését bepanaszoljuk, ezzel bíztosítva a kontrasztot. Ettől a kötődési kapcsolatainkat különlegesnek érezzük, melegséget jelent a számunkra, míg a külvilág hideg és zord. Létrejön a „szerető család, meghitt otthon” képzete. (Ez csak illúzió?)

A szeretet ünnepe? Egyre elgondolkodtatóbb kérdés. Tűnödjünk el mit jelent számunkra a karácsony, mit üzen és milyen érzéseket vált ki.

*Szómagyarázat: nincs egységes definíció ma sem az identitás fogalmára, Kézditől idézve: az identitás elméletek személyes identitást és szociális identitást különböztetnek meg. Személyes: tapasztalatok alapján, élettörténet. Míg a szociális: meghatározó kategóriákkal ragadható meg: szerepek, melyek a társadalmi helyzethez kötött viselkedéskomplexek.

Spaits Annamária

Felhasznált irodalom:

Elblinger Cs. & Bernáth L. (2013). Ünnep és családi identitás. Pszichológia. 33.évf. 1.sz. 61 – 79.

Elblinger Cs. (2011). Identitás-konfliktusok a karácsonyfa alatt. Vigilia. 76. évf. 12.sz. 895-900.

Kézdi B. (1992). Karácsonyi identitás – zavarok. Vigilia. 12.sz. 941-945.

Kézdi B. (1998). Karácsonyi narratívák. Vigilia. 12.sz.

Kopp M. (1992). Békesség óhajtás. Vigília. 12.sz. 902-905.

Dr. Philip Zimbardo egykori kísérletvezető visszaemlékezései a híres-hírhedt stanfordi börtönkísérletre illetve az egykori megrendezett szituációs sajnálatos valós ismétlődése egy iraki katonai börtönben. A kísérletben a résztvevők egy része őrnek, másik részük rabnak öltözött, az őrök feladata értelemszerűen a rabok felügyelete és szükség esetén fegyelmezése volt. A pokol nagyon hamar elszabadult, a kísérletet le kellett állítani.