Nemrég egy névtelennek maradó ismerősöm különös történetet mesélt el riasztó, éjszakai élményéről, amelyre nem tudott olyan megnyugtató magyarázatot találni, amely a racionális gondolkodás szempontjából közelíti meg a dolgokat. Félelme olyan erős volt, hiszen a gonosznak tulajdonította az eseményeket, hogy szerény, tudományosabb megközelítésemet meg sem értette. Ez az eset mélyen elgondolkodtatott, hiszen az illetőt világos gondolkodású emberként ismertem meg, aki, nos, nem tűnik a hallucinálós típusnak. Aggodalma engem is nyugtalanított, így végül az emlékezetem mélyéről előkapart fizikai törvényszerűségek helyett inkább olyan tanáccsal láttam el, ami a hitére épített, és ezzel úgymond sikerrel jártam, hiszen ezzel megnyugtattam, és kézenfekvő, bár irracionális megoldást kínáltam.

Élménye elgondolkodtatott, ahogy az is, hogy mennyire képtelenség volt meggyőzni arról, hogy ebben az eseményben a világon semmi természetfeletti nincsen. Kicsit utánajártam, hogy is vélekedünk mi arról, amit nem magyarázhatunk meg, és végül, ahelyett, hogy az ima és a gonosz jelenlétét taglalnám, egy nagyon érdekes témára bukkantam. Ha hitről, mágikus gondolkodásról és láthatatlan lényekről esik szó, nem igazán az az általános, hogy a pozitív hozadékaira hívják fel a figyelmet, pedig – talán az olvasók számára is – meglepő módon vannak.

Az ősz az elmúlás időszaka, a néphit szerint a tél kezdetén a holtak szellemei felkeresik az élők világát. Az évszakok változását életünk eseményeihez rendelni a világ minden táján szokásban volt. A nálunk mindenszentek, illetve halottak napjaként ismert ünnepkör pont erre hívja fel a figyelmünket. Nemcsak, hogy minden kultúra ünnepli az idő múlását, hanem a legkülönbözőbb civilizációk világképében is megjelenik a természetfelettiben való hit. A túlvilág és a visszajáró lelkek az általunk ismert kultúrákban mind felbukkannak, és magyarázati lehetőséget biztosítanak. A világ sok, fejlett régiójához sorolható országban mai napig hisznek a természetben lakozó szellemekben, Japánban még ma is tesznek felajánlásokat a kami istenségeknek, de hogy európai országot is említsünk, Izland lakosságának jelentős része tiszteli a titokzatos népet, akikkel megosztoznak élőhelyükön.

A szellemekről vagy a túlvilágról szóló történetek azonban a szigorúan tudományos bizonyítékokra építő világunkban a tabu kategóriájába, vagy a klasszikus, szórakoztató műfajok (például, horrorfilmek vagy –regények) területére szorultak. A természetfeletti lények valóságos kontextusban való emlegetése hamar ferdén néző munkatársakat, barátokat, illetve családtagokat jelenthet. Ha ez a hit, például egy szellemjárás élményéből fakad az emberek hajlamosak lesöpörni a problémát, így sokan inkább titkolóznak, nehogy ostoba babonaságnak tartsák mások az élményeiket, őket pedig esetleg őrültnek címkézzék.

Azonban a természetfelettiben való hitnek lehetnek olyan előnyei, amelyekre elsőként talán nem is gondolnánk a kiosztogatott stigmák között. Ha hiszünk abban, hogy nemcsak a materialista világ létezik, és az életnek nem a halál a végállomása, hanem azontúl is van valami, akkor sokkal kevesebb esélye van annak, hogy a gyászfeldolgozás folyamata problémákba ütközik, hiszen biztonságot nyújthat számunkra az, hogy a szeretett személyt nem vesztettük el örökre, és egy szellemjárás alkalmával még meg is látogathat minket. A pozitív pszichológiai hatásai nem érnek itt véget, a hívő ember, legyen szó elismert vallásokról vagy régmúltban gyökerező hiedelmekről, tudja, hogy nem a halál a végállomás már kulcsfontosságú lehet abban, hogy küzdünk meg a felmerülő problémákkal, a veszteséggel, és hiszünk-e abban egyáltalán, hogy van-e értelme az életünknek.

Természetesen a természetfelettiben való hit éppúgy hordozhat problémákat, mint az, ha nem hiszünk benne, de kétségtelen, hogy olyan emberek, akik tapasztaltak a saját életükben valami megmagyarázhatatlan jelenséget, sokszor fordultak új, inspiráló tevékenységekhez, vagy éppen elhunyt szerettük látogatása lebeszélte őket az öngyilkosságról, és tovább tudtak lépni. Természetesen az is lehet, hogy az álomkép vagy a szellemkép csupán elméjük trükkje volt, a tudattalan utolsó lehetősége a személyiség összetartására és a túlélésre. Valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy mi a helyzet valójában, létezik-e valami, aminek a létezése túlmutat az emberi észlelés határain, de úgy vélem, nem is a bizonyítékok a fontosak, legyen szó bármilyen élményről, elsősorban tisztelnünk kell, elismerni a jogosultságát, és nem ítélkezni a bizalmába beavató személy felett.

Sereg Margit

Forrás: Psychology Today